Szombat éjszakai alvásom persze nem volt zökkenőmentes, hiszen a Stickey Wicket nevű hely egy diszkót üzemeltetett, ami kb légvonalban kb 2 méter távolságban volt a szobánktól :) Persze csak a dübörgésre, meg az utcai zajokra emlékszem - de lehet, hogy csak álmodtam...
Vasárnap reggel normál időben ébredtem, az eső se esett (a napsütés még mindig csak álomnak tűnt) ezen felbátorodva hosszú sétára indultunk, alapvetően a Mile 0 (0 kilométerkő, lásd még Clark Ádám tér) illetve Terry Fox szobrát vettük célba. Egy rendezett parkon keresztül lesétáltunk a tengerpartra, bejártuk British Columbia legdélebbi pontjait. (Olyan közel voltunk az USÁ-hoz, hogy GSM-ügyileg sikerült kapcsolatba lépnek a T-mobile-lal :D) Hosszú sétánk közepén végül megtaláltuk a fent említett nevezetességeket, ahol kiderült például, hogy közúton Kanada keleti csücske pont olyan messze van, mint Magyarország légvonalban (magyarázatként lapozzatok fel egy gömbgeometria szakkönyvet) Továbbsétáltunk a parton, természetesen közben megéheztünk, így visszakanyarodtunk, és egy negyedosztályú rögbimérkőzés bemelegítésének érintésével visszatértünk a belvárosba, ahol a "Régi Spagettigyár" nevezetű étteremben ebédeltünk (a lasagnájuk még mindig a legjobb a környéken) Az étterem egyébként a Crystal Palace épületében található, ami anno a világ legnagyobb, vagy egyetlen fedett sósvízű vízilabdapályája volt. Némiféle szórakozási vagy kikapcsolódási lehetőségeket ajánlott a hely, igaz számunkra ezt az oldalát már nem tehette: szeptember végén csődbement.
A visszaút nagyjából ugyanolyan volt, eltekintve attól hogy a komp egy fokkal igénytelenebb volt, mint az odaúton.
Ide most kéne egy jó lezáró-összefoglaló mondat, vagy bekezdés, de inkább mégse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése