A múzeumból kisétálva, kicsit körülnéztem a szigeten, megnéztem a piacot, ahol rengeteg féle népség mindenféle földi javait lehetett megvásárolni. Különösen a kimért töltött olasz tészták tetszettek. A szigetről kifele jövet még meghallgattam egy számot az egyenkalapos duó előadásában, gitárra és hegedűre hangszerelve. Egyébként nem nagyon voltak egymáshoz öltözve, viszont az egyenkalap kifejezett performansszá bővítette egyszerű enyhén dzsezz-es játékukat :)
Visszafelé már inkább a közlekedési társasággal kötöttem szerződést ráutaló magatartásommal, a buszsofőr például elég hamar felfogta, hogy csak 2 dollár 18 centet tudok a perselybe dobni, így 8 centtel az adósa maradtam a cégnek, viszont hamar bejutottam a központba, ahol Zubi éppen cipővásárlásban utazott a Robson Streeten. Miután megtaláltuk egymást, egy maláj étteremben kötöttünk ki, amit ő már ismert, én kevésbé. Ezúttal báttrabbnak is bizonyultam, és olyan kaját választottam amit Zubi sem ismert (nem voltam persze hiperbátor és továbbra is távolmaradtam a tengeri kajától, egyszer csak megtörök e tekintetben is /vagy nem/) Kesudiós csirkét ettem maláj kenyérrel. A háttérben Zubi és az ő curry-s steak-je. Érdemes megfigyelni az evőeszközök nyelét ami kifejezetten mókás, egyedül a súlya miatt nem merem azt állítani, hogy valami eszement svéd IKEA alkalmazott tervezte, de lehet hogy nem lőnék nagyon mellé, ha ilyet állítanék. Mindenesetre nem elég hogy nem adtak kést, de a két eszköz így is nehezebb volt, mint maga az étel amit ettünk...
A maláj kenyér, hogy némi gasztronómiát is csöppentsek élménybeszámolómba, teljesen ugyanolyan ízű mint egy jó édes palacsintatészta. Bár úgy tűnik a szakácsnak nem volt palacsintasütője, és ezért jóval kisebb darabkákat hozott, és nem is sütötte át teljesen. A kesudiós csirke egyébként rendkívül ízletes volt, rengeteg zöldséggel és enyhé savanykás szósszal.
Miután degeszre ettük magunkat, ismét a kilátótorony felé vettük az irányt, egyelőre Zubi a személyes készpénzfelvevő automatám, miután egyelőre ez a legolcsóbb módja, hogy kanadai dollárhoz jussak, közös étel-italozásaink során én fizetek kártyával és ő ad nekem néha készpénzt ha szükségem van rá, például ha busszal kezdem az utazásomat, vagy - mint a mellékelt ábra is mutatja - fel akarok menni a kilátóba. Sikeresen megváltottam a diákjegyet és nekiálltam fényképezni odafönt, s közben érdekesbbnél érdekesebb dolgokat olvashattam az ablak alatt elhelyezett plasztikokon. Mivel elég rossz a memóriám, és a kilátó üzletét sem akarom rontani, csak a BC stadionról szóló szösszenetet idézném, miszerint a stadion tetőszerkezetét 16 légbefúvó által keltett túlnyomás tartja, ami méretéből adódóan meglepó megoldás, de szemmel láthatóan működik.
Elsőként a lakhelyem, Észak Vancouver
A SeaBus útjára indul, jobbra a Heliport
A Canada Place, a kikötő (jobbra fehér) és a világ legmagasabb légiforgalmi irányítótornya. (1 km-s körzetben található a hidroplán "kikötő" és a heliport is.
Mikor a nap lemegy, én felkelek....
Ide megyünk pénteken (fehér nagy izé)
A kikötő, ahol a vasúton érkező konténerek száz-számra kerülnek a hajókra és a darukon keresztül oda-vissza (lásd még Róma, utak) Baloldalon a másik SeaBus érkezik, szóval kb 10-12 perc alatt értem körbe :)
Mindezekután nekiálltunk keresni egy helyet, ahol megnézhetjük a Colorado elleni hokimeccset lehetőleg nem túl messze a toronytól, hogy a második szünetet és a második harmad elejét beáldozva éjszakai látvány is táruljon a szemem elé a befizetett napijegyért. A legnagyobb megelégedésünkre a Roxy Pubba mentünk be (egy sikertelen kör után) Itt asztalonként ki voltak osztva a játékosok, és ha véletlenül Baumgartner szerzett volna gólt a Vancouvernek, egy ingyen pia öblítette volna torkunkat.
Eközben az utcán tetőfokára hágott a hangulat, nagyobbnál nagyobb mindenfélének beöltözött fiatalok csapatai érkeztek a belvárosi szórakozóhelyeire nagy többségben klasszikus sárga iskolabuszokkal, kisebbrészt limuzinokkal. A Roxyban a pincércsajok is kitettek magukért, és playboy nyusziknak öltöztek, legalábbis tettek fel füleket és nyuszifarkat, s talán a melleiket is jobban kitolták az átlagosnál. A hely tulaja pedig szimplán Mister Heffnert imitált, egészen jól (egy piros pizsamában és deres halántékkal :) A kanukok hosszabbításban kaptak ki közben letoltunk két kancsó sört (4 korsónyi fér bele) és meg is vacsoráztunk.
Az éjszakai képek nagyon rosszul sikerültek, úgyhogy kénytelen vagyok külső forráshoz fordulni a kívánt hatás eléréséhez:
Ennyi :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése