2008. március 29., szombat

fordul

Sikerült hosszabb szünetet tartanom, ez sokmindent jelent, és egyben azoknak az ellenkezőjét is, csak megfelelő szögből kell nézni. Ebből a szögből szép csendben minden feltűnés nélkül átcsusszantam az egyéves fordulómon. Az egyéves forduló munkahelyi évértekélst is jelentett, ami 4.5 volt az ötös skálán, mindenféle értelmetlen szempontok alapján :) Ellentétben az iskolával a 3-as jelentette a munkáját elvárásoknak megfelelően látta el. Az önértékelésemet Charles feljavította, így jött ki a magas átlag, ez két dolgot jelent: ők meg vannak velem elégedve, én pedig túlértékeltem az elvárásokat.
A fizetéselemés egyébként nem igazán ellensúlyozza a dollár a forinttal szembeni értéktelenedését.
Legutóbbi értékelésem óta voltak látogatóim, voltam én is látogatóban, vettem étkező-író-pókerasztalt, fejlődött a pókertudásom, visszatértek a itteni barátaim Szingapúrból illetve a dél-amerikai túráról. Napi ritmusom megmaradt, kávé, seabus, meló, ebéd, póker, vacsora, pihi. Hétvégén döglés esetleg italos-mulatozás.
A kilátások? egyelőre homályosak... Dönteni a maradásról sokkal nehezebb, mint a kiköltözésről volt. Ezen rágódom amióta visszajöttem a karácsonyi látogatásról. Rágódom tovább... folytatása következik.

2008. március 3., hétfő

jó hír

Most már télleg csak egy repjegy kell. És lehet jönni :)

Fél évig lehetünk vízummentesen Kanadában

Blogged with Flock

2008. március 2., vasárnap

szingapúr

Az úr szingapúr, Markkal - aki persze angol - a Soho-ban toltuk a 9-es pool-t, profi asztalon felemás szabályokkal, azért nem volt kocsmabiliárd, az ütéseket nem kellett bemondani. Volt malac bőven, röfögtek rendesen. Csak néhány jó szériám volt, nyerni csak 3-szor nyertem, sjana majdnem 10-et játszottunk. Hülye angolok, angol hülyék!
Minekutána a korábban talán már említett Gigi's melletti szingapúr étkezdében, lakmároztunk. Az ízvilág nagyon baráti volt, a talán a magyarkínaikaja volt hozzá legközelebb, az itteni renden kínai más filozófiát követ. Gyömbéres marhát és zöldbabos csirkát ettünk rizzsel, hatalmas adagok voltak, maradákot holnap Mark eszi ebédre :)
Tegnap egyébként majd' egy év után megvolt az első homárközeli élményem. a Libra Café nevű helyen találtuk magunkat szombat este Alex-szal sör és élőzene után kajtatva. Élőzene remek sztenderd jazz (gitár, bőgő, dob trió), kiszolgálás viszont förtelmesen lassú volt,a töltöttcsirkére és a közepesen átsütött steakemre majdnem egy órát vártunk. ennek tetejébe leöntöttem magam sörrel, amit szerencsére nem kellett kifizetnem. Viszont a hátsó falra eközben Kubrick 2001 Űrodüsszeiáját vetítették, hang nélkül. Most már muszáj lesz megnéznem rendesen is - sejj mennyi film van már a listámon...
holnapután egyéves forduló vagymiaszösz, assetudom örüljek-e neki.

Blogged with Flock

2008. március 1., szombat

kitörés

Ma rájöttem, hogy az elmúlt pár hónapban mindig találtam okot arra - eltekintve a reggeli pókerezésektől - hogy otthon üldögéljek, tv-zzek vagy csak egyszerűen semmittegyek. Az érvelésben általában az időjárás nagy hangsúllyal szerepelt, persze csak látszólag, mert a lustaságom általában elnyom minden aktivitásomat. Ma ezen változtattam, szép napos idő volt, amiről azért lemaradtam, mert délután öt lett, mire elszántam magam, és sétáltam egy nagyot és üldögéltem egy kicsit a tengerparton egy hotdog társaságában. A naplemente végét is elkaptam, aztán hazafele csak morfondítoztam :)
English Bay
A hetem egyébként egész mozgalmasra sikerült, csütörtökön este felavattam az új összecsukható ikeás műanyagszékeket egy pókerparti keretében, majd pénteken a kollegákkal bowlingozni mentünk egy semmi közepén épített szórakozóközpontba. A bowlingozás adománygyűjtéssel volt összekötve, a mi csapatunk kb 700 dollárt gyűjtött. A pókerparti is ennek a gyűjtésnek a része volt. Estére visszajöttünk a városba, és beleszaladtam egy durva koktélba, a neve Dead Serious azaz "halálosan komoly" A tartalmára nem nagyon emlékszem, de nagy pohárban volt és hatalmasat ütött, nagyjából egydeci tmény volt felöntve kb ugyanannyi redbullal.