2005. október 30., vasárnap

foglaltszombat

Érdemes előbb a szabadszombat bejegyzést végigböngészni. Bár szerintem ez a poszt önmagában is megállja a helyét, legalábbis így tervezem.
A múzeumból kisétálva, kicsit körülnéztem a szigeten, megnéztem a piacot, ahol rengeteg féle népség mindenféle földi javait lehetett megvásárolni. Különösen a kimért töltött olasz tészták tetszettek. A szigetről kifele jövet még meghallgattam egy számot az egyenkalapos duó előadásában, gitárra és hegedűre hangszerelve. Egyébként nem nagyon voltak egymáshoz öltözve, viszont az egyenkalap kifejezett performansszá bővítette egyszerű enyhén dzsezz-es játékukat :)
Visszafelé már inkább a közlekedési társasággal kötöttem szerződést ráutaló magatartásommal, a buszsofőr például elég hamar felfogta, hogy csak 2 dollár 18 centet tudok a perselybe dobni, így 8 centtel az adósa maradtam a cégnek, viszont hamar bejutottam a központba, ahol Zubi éppen cipővásárlásban utazott a Robson Streeten. Miután megtaláltuk egymást, egy maláj étteremben kötöttünk ki, amit ő már ismert, én kevésbé. Ezúttal báttrabbnak is bizonyultam, és olyan kaját választottam amit Zubi sem ismert (nem voltam persze hiperbátor és továbbra is távolmaradtam a tengeri kajától, egyszer csak megtörök e tekintetben is /vagy nem/) Kesudiós csirkét ettem maláj kenyérrel. A háttérben Zubi és az ő curry-s steak-je. Érdemes megfigyelni az evőeszközök nyelét ami kifejezetten mókás, egyedül a súlya miatt nem merem azt állítani, hogy valami eszement svéd IKEA alkalmazott tervezte, de lehet hogy nem lőnék nagyon mellé, ha ilyet állítanék. Mindenesetre nem elég hogy nem adtak kést, de a két eszköz így is nehezebb volt, mint maga az étel amit ettünk...

A maláj kenyér, hogy némi gasztronómiát is csöppentsek élménybeszámolómba, teljesen ugyanolyan ízű mint egy jó édes palacsintatészta. Bár úgy tűnik a szakácsnak nem volt palacsintasütője, és ezért jóval kisebb darabkákat hozott, és nem is sütötte át teljesen. A kesudiós csirke egyébként rendkívül ízletes volt, rengeteg zöldséggel és enyhé savanykás szósszal.
Miután degeszre ettük magunkat, ismét a kilátótorony felé vettük az irányt, egyelőre Zubi a személyes készpénzfelvevő automatám, miután egyelőre ez a legolcsóbb módja, hogy kanadai dollárhoz jussak, közös étel-italozásaink során én fizetek kártyával és ő ad nekem néha készpénzt ha szükségem van rá, például ha busszal kezdem az utazásomat, vagy - mint a mellékelt ábra is mutatja - fel akarok menni a kilátóba. Sikeresen megváltottam a diákjegyet és nekiálltam fényképezni odafönt, s közben érdekesbbnél érdekesebb dolgokat olvashattam az ablak alatt elhelyezett plasztikokon. Mivel elég rossz a memóriám, és a kilátó üzletét sem akarom rontani, csak a BC stadionról szóló szösszenetet idézném, miszerint a stadion tetőszerkezetét 16 légbefúvó által keltett túlnyomás tartja, ami méretéből adódóan meglepó megoldás, de szemmel láthatóan működik.
Elsőként a lakhelyem, Észak Vancouver
A SeaBus útjára indul, jobbra a Heliport
A Canada Place, a kikötő (jobbra fehér) és a világ legmagasabb légiforgalmi irányítótornya. (1 km-s körzetben található a hidroplán "kikötő" és a heliport is.
Mikor a nap lemegy, én felkelek....
Ide megyünk pénteken (fehér nagy izé)
A kikötő, ahol a vasúton érkező konténerek száz-számra kerülnek a hajókra és a darukon keresztül oda-vissza (lásd még Róma, utak) Baloldalon a másik SeaBus érkezik, szóval kb 10-12 perc alatt értem körbe :)

Mindezekután nekiálltunk keresni egy helyet, ahol megnézhetjük a Colorado elleni hokimeccset lehetőleg nem túl messze a toronytól, hogy a második szünetet és a második harmad elejét beáldozva éjszakai látvány is táruljon a szemem elé a befizetett napijegyért. A legnagyobb megelégedésünkre a Roxy Pubba mentünk be (egy sikertelen kör után) Itt asztalonként ki voltak osztva a játékosok, és ha véletlenül Baumgartner szerzett volna gólt a Vancouvernek, egy ingyen pia öblítette volna torkunkat.
Eközben az utcán tetőfokára hágott a hangulat, nagyobbnál nagyobb mindenfélének beöltözött fiatalok csapatai érkeztek a belvárosi szórakozóhelyeire nagy többségben klasszikus sárga iskolabuszokkal, kisebbrészt limuzinokkal. A Roxyban a pincércsajok is kitettek magukért, és playboy nyusziknak öltöztek, legalábbis tettek fel füleket és nyuszifarkat, s talán a melleiket is jobban kitolták az átlagosnál. A hely tulaja pedig szimplán Mister Heffnert imitált, egészen jól (egy piros pizsamában és deres halántékkal :) A kanukok hosszabbításban kaptak ki közben letoltunk két kancsó sört (4 korsónyi fér bele) és meg is vacsoráztunk.
Az éjszakai képek nagyon rosszul sikerültek, úgyhogy kénytelen vagyok külső forráshoz fordulni a kívánt hatás eléréséhez:

Ennyi :)

szabadszombat

Miután pénteken mindenkinek azt mondtam, hog lehet hogy szombaton megnézem a modellvasút kiállítást, és egyébként sem voltak különösebb terveim a hétvégével kapcsolatban. Induló programként kifejezetten jónak ígérkezett, hiszen a Granville Island-en található. A szigetről annyit kell tudni, hogy nincs rajta más, csak egy pár múzeum, egy piac, és éttermek/kocsmák. Gyakran vannak kultúrális programok, jövő héten például sajtfesztiválra fogunk idelátogatni. Emellett a sziget szinte tele van utcai zenészekkel. (ezekhez az info-knak már az odaérkezésem előtt birtokában voltam)
A SeaBus-hoz menet aztán revidiáltam az álláspontomat, és a jóidőre való tekintettel beiktattam egy pluszprogramot a műsorfüzetembe: Irány a Harbour Center Tower! Ezen a képen a baloldali kerek tetejű torony:

Ide napijegyet vált az ember és kétszer érdemes felmenni: napközben, és napnyugta után.
Ebből azonban adódtak némi-nemű problémák, ugyanis meglepő módon NEM LEHETETT KÁRTYÁVAL FIZETNI! Ebből eddig itt még nem származott gondom, szóval kicsit bedurcáztam, aztán az 5 méterre lévő ABM (Automatic Banking Machine) hez sétáltam. Szerencsémre a szerkezet által – az OTP sápján felül – 1.25 cad-os készpénzfelvételi díj eléggé elvette az egésztől a kedvem, úgyhogy a torony látogatását elnapoltam (mint később kiderült, csak elcsúsztattam)
Az utam ezek után a Granville Island irányába vettem, ehhez csak végig kellett sétálnom a Granville Streeten és a Granville Bridge-en hogy egy nagy kerülővel kb 30 méterrel a híd alá kerüljek. A képek a hídról vissza illetve eltekintve (nem tól hanem ról!) készültek:


A szigeten – melyet a hídról letekintve fényképeztem –

viszonylag nagy pörgés volt, ami nemcsak a jó időnek volt köszönhető, hanem a remek környezetnek is. A vonatos múzeum úgy reklámozta magát, hogy a világ legnagyobb publikus terepasztala is megtalálható itt, valamint a legnagyobb moddellvasút gyűjtemény. Az egész ráadásul ki van egészítve egy hajómodell múzeummal, sőt volt egy külön terem a tengeralattjáróknak, ez páldául Nemo kapitány Nautilusa:

A fiam kedvéért viszonylag sok képet készítettem, a terepasztal valóban gigantikus, de az egész múzeum elbújhat a pesti közlekedési múzeum egyik melléktermében.





2005. október 28., péntek

little differencies

Ezt a postot már egy ideje tervezem. Az apró különbségek, lehet hogy most elsőre nem lesz sok, de majd visszanyúlok, mert szerintem vannak vicces dolgok:
* ha piros a lámpa, de nem tiltja semmi más, jobbra szabad kanyarodni;
* a gyalogoslámpán nem fehér a muki nem zöld;
* nem a fehér villog, hanem a piros, ami nem muki, hanem kézfej;
* nincs jobbkézszabály, hanem egyenrangú helyeken mindenhova kiraknak egy stoptáblát és kölcsönösen elengedik egymást.
* a dobozos üdítő 355 ml-es, és még nagyon sok folyadékot is oz-ban mérnek így ittam pl 6,73 decis gatorades palackból.
* a pincérek feltétlenül megkérdezik hogy jól vagyok-e, ezt körülbelül a páratlanadik sörök közepénél teszik.
* a buszsofőrnek az emberek megköszönik az utat, és ő illedelmesen válaszol is egy szívesennel (tömött buszon ez annyira nem jellemző, de csúcsidőn kívül igen)
* a buszok középső és hátsó ajtaja nem gombbal nyílik, hanem
- a lépcsőre kell lépni
- a korlátnak kell nekitámaszkodni, hogy kinyíljon;
* a jelzés inkább nagyobb különbség, egy madzag van végigvezetve a busz mindkét oldalán, amit meg kell rántani.
* Sehol nincs első emelet, a szinteket számozzák, tehát G földszint után 2 2.szint következik (levelé van P.1)
* A házban ahol lakom, a lifttel csak a földszintre, a P2-re (ahol az apartmanhoz tartozó parkolóhely van), a 2-ra ahol a szeméttároló és a vendégparkoló van, és a 6-ra tudok eljutni utóbbira csak a kulcsom segítségével. (ilyesmi rendszer van az irodában is)

A nagy különbség, hogy zárt helyen SEHOL nem lehet

Ázsia nap + Picasso

Csütörtökönként központilag finanszírozott kiszállított ebéd borzolja a kedélyeket, ez a program Seattleben pénteken van és pizzanapnak hívják. John, a helyi főnök ennél liberálisabb ember, szóval itt hetente pörögnek a különböző szállítók. Ezen a héten kínaikaja volt, amit egy kicsit bebuktam mert túl bátran pakoltam a tányéromba, nem is a tengeri herkentyűkkel volt a gond, hanem egy félresikeredett vagy félreértelmezett szezámos bigyóval ami azt hiszem hús volt.
Csütörtökönként a Vancouver Art Gallery kvázi nyílt napot tart, ami azt jelenti, hogy "By Donation" meg lehet tekinteni az aktuális kiállításokat. Ez esetünkben 4 kanadai dollárt tett, ki - Zubival és két iráni csoporttársával érkeztem. Pablo Picasso nagyjából összes Kanadában (a Kanadai Nemzeti Múzeum által birtokolt) található eredeti Picasso képet tették közszemlére. Rendkívül érdekes volt. Nem nagyon nézegettem eddig túl sok Picasso-t ennyire közelről meg pláne, szóval nagyon élveztem a dolgot. Annyira persze nem, hogy 90 dolláros picasso festményes pólót, vagy 45 dolláros picasso feliratos esernyőt vásároljak a múzeum shopban.
Az estét a közeli szusi bárban zártuk, ahol olcsón sokat lehet enni. És tényleg.
Végül nem szusitálat választottunk hanem egy kicsit kontinentálisabban, amiben csirke is volt (a többi összetevőnek csak a nevét tudtuk, valami marha is lehetett közte, meg halacska, meg valami tengeri uborka, saláta) Adtak a menüben tofu-t is. Ökörködhettem a pálcikával is. Folytásnak egy nagyobbacska üveg japán sört ittunk Ashali volt a neve. Szaké nem volt, így azt nem ittunk.

Kocsmateszt esték

Kedden NHL este volt, úgyhogy a lehető legközelebbi helyre a sailor hagar's ba vonultam be iszogatni és hokit nézni a Honey Pilsner továbbra is az egyik preferált itteni söröm. A sör és a meccs mellé kikértem egy ada sültkrumplit, jó félkilós adagot kaptam, nem akartam itt jóllakni, viszont sikerült.
Szerdán munka után elugrottam a Wal*Mart-ba ami kerékpár nélkül kicsit macerásabb dolog, de egy kedves hölgy kitanított a megfelelő busz kiválasztására. Nagy nehezen találtam dugó-konvertert így továbbra is bírok sms-t fogadni kedvenc bankomtól, de például már előző este 9-kor tudni szoktam milyen idő van aznap Budapesten. Ez néha lelomboz kicsit, bár itt még mindig stabilan 8 és 16 fok között van a hőmérséklet éjjel nappal (éljen az óceán). A "nagybevásárlásom" a sammy-j-peppers nevű hely tesztelésébe csapott át hirtelen, itt speciel jóval kisebb a burger mint a hétfői helyen volt, viszont drágább is. A helynek ettől függetlenül megvan az az előnye, hogy eddig itt voltak a legcsinosabb és legfiatalabb pincércsajok. (Állítólag régen csak 21 év alatti lányokat alkalmaztak - de ezt most már nem hirdethetik hivatalosan. Ráadásul egy srác is ott volt) A tvben valami basseball world series döntője ment, ez valami post season bajnokság (liga-kupa?) A Dallas öröme határtalan volt, de a esemény továbbra se győzött meg arról, hogy a baseball-t nézni jó.

Foci


A hétfő estét a 8-rinks jégarénában töltöttem, szerencsére korcsolyát nem kellett húznom, viszont a vasárnapi bevásárlást kihasználtam rendesen: hátizsák, lábszárvédő, focicipő. A jégaréna kb egy órára van az irodától (mármint ha pontosan megy ki az ember a seabushoz, ami ugye 15 percenként jár csak) Miután Zubitól megkaptam a nyelvi kiképzést a 'man on' és 'take your time' kifejezésekkel felvértezve léptem pályára. Az egész csarnok 8 darab hokipálya méretű teremből áll, ami annyit jelent, hogy a focipályánk is ekkora volt, csak nem jég hanem műfű borította.
A kapu a palánkban volt, a vonalak pedig az új hoki szabályoknak megfelelően voltak felrajzolva a "gyepre". Háromvonalas passz tiltva volt a becsúszással és a palánkraszorítással együtt. Jó móka volt angolul hallani az instrukciókat :) Végül kikaptunk 3:1-re. A meccs után Zubival egy "közeli" kocsmába vonultunk hamburger+sültkrumplit enni és NHL-t nézni. Innen egészen kalandosan értem haza, mert a Skytrain-en valami karbantartás van, ráadásul a hurokban rossz irányba szálltam fel szóval kétszer kellett átszállnom, ráadásul a karbantartás miatt több mint negyedórát buktam, ergo rendesen lemaradtam az utolsó előtti seabusról. Így rutinosan elemeltem egy Vancouver Metro újságot, ami itt se igényesebb mint Budapesten, de legalább ingyenes. Ezt olvasgatva próbáltam kivárni a kb 20 percet a következő seabus-ig. Na ezt is majdnem lekéstem, merthogy bealudtam és akkor ébredtem, amikor kinyílt a busz ajtaja. Szóval 30 másodpercen múlott további 30 perc várakozás. Végül sikerült, hazajutottam. Képek később.

2005. október 26., szerda

Bevásárlás

Miután a Wal Mart ban nem sikerült a hétfő esti focihoz cipőt szereznem, Zubival ütköztünk a belvárosban, és nagyobbnál nagyobb üzleteket kerestünk fel. Végül találtunk egy helyet ahol voltak használható cipők 100 dollár alatt (a kanadai dollár kicsit gyengébb mint az amerikai) de már voltak 50 környékén, és körülbelül ennyit akartam áldozni az egész foci ügyre. Végül egy 100CAD-ért két cipő akcióját használtam ki, ami egy 11-es AND1 kosárcipő és egy 12-es umbro teremcipő szett volt. Szegény indiai srácot az őrületbe kergettük, de kitett magáért, hogy eladjon nekünk 2 cipőt. Közben felvettük a jegyünket a jövő péntek esti Canucks NHL meccsre. A sikeres küldetést egy korsó sörrel nyugtáztuk a Steamworksben (mogyoróbarna sör volt).

Lions Gate Bridge

Túrám végeztével a lakáshoz menet beugrottam a Wal Martba, hogy felkészüljek a hosszú hideg télre.
Tulajdonképpen csak a hétfői focihoz kellett sípcsontvédőt, és valami tornacsukát szereznem, illetve valamennyire feltölteni a hűtőt reggeli és vacsora hozzávalókkal. A bolt egészen Tesco kompatibilis, renkívül olcsón jutottam elemekethaz a fényképezőgépbe, illetve az élelmiszerek is jóval olcsóbbak, mint a környéken található Marketplace, ahol eddig vásároltam. A tornacsuka kivételével mindent sikerült beszereznem, kivéve azokat a dolgokat amiket elfelejtettem...
Ezután a megszerzett javakkal hazakerekeztem, majd a Lions Gate Bridgeen keresztül visszahajtottam a belvárosba. A hídról már készítettem képeket is:
  • Ez a Lions Gate Bridge, ami 3 sávos (figyelem! nem 2x3!) háttérben a Stanley parkkal

  • Nyugat Vancouver, az óceán felől érkező páratömeg egész frankón néz ki.

  • Ez már a híd tetejéről/közepéről készült, az a fehér egy kis világítóbigyó (toronynak igen zsenge)
  • Ez is nyugat Vancouver

  • A híd, maga. Magasnak magas, de hogy miért ilyen keskeny???

folytatása következik

Capilano Lake

A kerékpárkölcsönzésnél egy hibát elkövettem, nem kértem a bringához lakatot, ami azért még itt is szükséges bizonyos helyeken, s mivel a helyi Tesco (Wal Mart) meglátogatása is az útitervemben szerepelt, szereznem kellett egyet. A helyzetet John Jesnen (az itteni részleg főköke) oldotta meg, ő adta a kölcsön az egyik zárját. Az egyetlen problémát az okozta, hogy vigyáznia kellett a gyermekeire, és a 26-ik utcában lakik. (a kéglis postban van egy északra néző felvétel: valamerre arra) (Az utcanevekre majd még visszatérek valamikor amikor nem leszek ennyire elmaradva időben) A 26-ik utca jelen esetben a tengerszint fölött kb 150-200 méterre található (én a első utcában lakom kb 15-20 méteren) Nem volt egy királykategóriás emelkedő, csak nem éppen hegymászással akartam kezdeni a vasárnapi kerékpártúrámat. Summa summárum John körülbelül egy magasságban lakik a Capilano tó szintjével, így tőle némi gurulás és újabb hegymenet után el is értem. A Capilano tó egy mesterséges tó, és Vancouver ivóvizét gyűjti be egy körülbelül 170 négyzetkilométeres vízgyűjtőterületről (nem szeretném nagyon ecsetelni mennyire gyönyörű volt a tó vize fölött elúszó felhők, mert elbalekoltam a fényképezőgépemet (kimaradt belőle a memóriakártya) A mesterséges jelzőt egy remekbeszabott gátnak köszönheti a tó, és egy gyönyörű erdő öleli körül, mely természetvédelmi terület is egyben, szóval még inkább vigyáznak rá, mint általában a természetre. Az erdőben kisebb nagyobb gyalogösvények vannak kijelölve, melyekhez nem nagyon volt jó térképem, úgyhogy érzésre indultam el az egyiken lefelé. Ezt az ösvényt sikerült végig döcögnöm kerékpárral, gyakori leszállásokkal, hiszen alapvetően túrázóknak építették, így gyakran kellett lépcsőket másznom, és gyökereket, vagy nagyobbacska köveket kerülgetnem az átnedvesedett avaron. Viszonylag sok emberrel találkoztam az úton, sokan kutyát sétáltatni jöttek, vagy futottak. Régen éreztem ilyen friss levegőt.



2005. október 24., hétfő

A kerékpár

Végül nem készült fénykép a kerékpárról, pedig jó kis bringa volt. Persze nem volt könnyű hozzájutni.
Szóval miután összeszedtem magam lecaplattam a SeaBushoz, majd arról átszálltam a SkyTrainre, ami 3 megálló kivételével magasvasút, és a világ leghosszabb teljesen automatizált ilyenje (kb 47 kilométer a vonalak együttes hossza). A teljesen automatizált, az azt jelenti ami, vagyis nincs vezető aki ott ül a vonatban, nyilván van némi biztonsági személyzet, meg a menedzsment de alapvetően sínen van a projekt :)
Ez a kép a seabus kikötője és a régi vasútállomás épülete közti felüljáróról készült, régen itt tenger volt csak feltöltötték okosan, hogy a konténeres vagonok tartalmát itt tudják hajóra pakolni. Emellett kapott helyet a skytrain végállomása (a fehér a skytrain), illetve egy másik vasútállomás ami naponta reggelente 5 bejövő vonatot és délután 5 kimenő vonatot kezel (nem járnak fölöslegesen)
A SkyTrain a szűken vett belváros alatt metróként üzemel, érdekessége, hogy a különböző irányok egymás alatt vannak, ez a felvétel az egyik ilyen alagút-állomáson készült:
Rutinosan térkép nélkül indultam el, úgyhogy sikerült egy kicsit elkolbászolnom a belvárosban, ami azért jó, mert így találtam Quizno's Sub éttermet (kb mint a SubWay, csak olcsóbb és jobb egy lehetnyivel) Szóval az elkkolbászolás annyit tett ki hogy nyugat helyett dél felé mentem, és erre csak egy gyanús utcanév ébresztett rá, de akkor már majdnem mindegy volt, mert a négyzet túlsarkában voltam. Hosszú sétám során megtaláltam Vancouver egyik legízléstelenebb épületét, ami egy 14-ik századinak épített kb 10 éves templom volt. Le se mertem fényképezni. Az egyik sarkon volt egy egész nagy dzsembori az afgán háború miatt, Irakkal ellentétben ott vannak kanadaiak. Skandallum rebellió meg ilyenek. Ezen a környéken volt először, hogy "tömeg" volt, ami annyit tesz, hogy 10-nél többen vártunk a zebránál és a járdán is viszonlyag sokan mészkáltak, kerülgetni azért nem kellett egymást.

Néhány a "little differencies" közül: Kerékpáros balrakanyarodó öböl:


Itt van az ősz, itt van újra.
Erre a Picasso kiállításra megyünk csütörtökön:


A hosszú sétám a Denman-Richmond sarkon ért véget, itt béreltem ki a mountain bike-ot egy teljes napra (24 óra) Első utam a Stanley Park köré terveztem, ami jól sikerült, ez kb 10 kilométeres kerékpárút egy félsziget partján, itt már sajnos nem készítettem képeket kivéve ezt () , az akvárium miatt amúgy is vissza fogok ide jönni, a parkról bővebben majd akkor írok. Viszonlyag gyors kört mentem, úgyhogy 6 körül már a SeaBus-on ültem a bicajjal együtt.

kégli

A pénteki buli 3:1-re felhozta a jetlag elleni meccset, ugyanis 11-ig sikerült aludnom...
Ennek megünneplésére készítettem néhány képet a lakásról, ami kanadai konyhás nappaliból, hálószobából, és egy alvószobának kinevezett harmadik helyiségből áll, két fürdőszobával megspékelve. Van terasz is a kisszoba végében. A ház újépítésű modern (nincs egy éves) még egy lakás eladó kb 1000 négyzetláb (szerintem ez kb 110 négyzetméter) és 450ezer dollár kb 650ezer forint per négyzetméter, azt hiszem nem itt fogok lakást venni. A biztonságról annyit, hogy kb olyan "kártya" van mint a sztakiban, viszont a liftben is használni kell, mert csak az adott emeletre mehetek fel vele. A bútorok, a törölközők, meg úgy nagyjából minden az ikeából van, de nincs semmi túlzsúfolva, csak beépített szekrények vannak. Van mosogatógép, mosó és szárítógép a kaputelefon szerintem össze van valahogy kötve a rendes telefonnal ami szerintem nem egy hülye ötlet.
  • A nappali az ablakból

  • A konyha

  • Nappali a konyhaasztalról

  • A hálószoba, annak ajtajából

  • A plusz szoba

Az egész nyugati fekvésű de a teraszról kihajolva délen látszik a belváros, íme
észak felé meredeken emelkedik a chesterfield utca

Nyugat Vancouver hegyei pont szemben
Az irodára is rálátni, jól. (délnyugat)

2005. október 23., vasárnap

Kosárlabda, Foggy Dew

hajnali 5 óra. Jetlag újabb áldozata felébredt. Kivételesen sikerült visszaaludnom.
Az ebédet egy közeli Sailor Hagar's nevű helyen költöttük el, egész korrekt lasagne-t ettem, igaz, a húst nem darálták meg benne. A számlát székekre lebontva hozták ki, a pincércsaj egy kártyapaklival vonult be :) úgynevezett Honey Pilsnert ittunk egy páran, aminek az utóíze a megboldogult Budai Ászokra hajaz...
Munka után seabusra ültem és irányba vettem az SFU-t (itt lakik-tanul-phd-zik Zubi)

A belvárosba kb negyed óra bejutni. Egy kép az indulásról

Az érkezésről (jobbra a fehér a kikötő, szemben a seabus megállója):


Innen még körülbelül egy órát buszoztam az egyetemig...
A cél az éppen aktuális női egyetemi bajnokság mérkőzésének megtekintése. Az SFU tavaly csont nélkül nyerte a bajnokságot és idén sem kaptak ki. Ahogy ezen az estén sem.

A csarnokban iszonyatosan igényes padló van. Hatalmas lelátók. A szabályok között a következő eltéréseket találtam (talán az egyetemi vagy a női jelző miatt) két 20 perces félidő van, a támadóidő 30 másodperc, ha a labda kimegy akkor nem kell kezeltetni a bíróval (3 bíró volt).

Félidőnként 8 csapatfalt után dobnak minenért (ez talán régen nálunk is így volt) Különösen nagy felhajtás nem volt, viszonylag üres volt a nézőtér, bár így is többen voltak, mint a FÖD tavalyi meccsein együttvéve, a 2CAD os jegyért kaptunk egy színes ismertetőt a csapatról, az ellenfélről. A játék elég gyors volt, nem játszottak túl sok kombinációt, alapvetően képzettek voltak, bár az ellenfél néhány játékosának alkalmasságát erősen megkérdőjelezném... A meccset kb 30-cal nyerték a hazaiak.


A meccs után beugrottunk az egyetemi étkezdébe egy pizzaszeletre (más kaja nem nagyon volt) Ez volt az első hely ahol nem tudtam használni a kártyámat (volt terminál, de 10cad alatt nem éri meg nekik) Ezután Zubi lakhelyére mentünk előkészülni az esti mókára (erről a helyről, meg az egyetemről képeket Zubi blogjában találhattok)
Az estét a Foggy Dew nevű külvárosi mulatóhelyen töltöttük. A bankkártya leadása után görcsölés nélkül fogyaszthattunk, a zene és kanadai fiatalok teljesen a hülye tinifilmek házibulijait idézték fel, ezúttal élőben (egyszóval mókás volt) Fényképet nem csináltam, majd legközelebb. A helyre egyébként nem volt belépti díj, viszont cserébe jól félórás sorbanállás, egy egészen alapos motozás után jutottunk csak be a helyre - megérte. A hazafeleút a negyedik sör miatt nem a tervek szerint alakult, a belvárosba még eljutottam a SkyTrain-nel (erről az eszközről majd később, ha lesz róla fotóm) Ott viszont kérdezősködésem az éjszakai buszról egy megosztott taxi útba torkollott. Az ára szerintem nem volt húzós, csak itt valahogy minden messze van, az osztozás miatt egész jól megúsztam a dolgot.
Folytatása következik...