Miután ledobtam a cuccaimat a lakásban, egyből az irodába hajtottunk, ami autóval a garázsbe és kiállások miatt kb kétszerannyi ideig tart, mint gyalog (4 perc) Az ismerkedési körök után Charles bevásárolt nekem aznap estére a közeli Marketplace nevű boltban, nagyjából egy közepes magyar élelmiszerboltnak felel meg, az áraktól és az alkoholtartalmú itaélok hiányától eltekintve. Kanadában csak állami Liquor Store-okból vagy néhány apróbb alkoholboltból - amik főként kocsmákhoz kapcsolódnak - lehet sört hazavinni)
Ezután SeaBus-ra ültem, ami Észak Vancouver és a Belváros közötti önlöt szeli át kb 15 perc időkeretben találkoztam Zubival, és mutatott egy pár helyet. Remek búza jellegű sört kaptunk és egészen tűrhető áron (sic) betoltunk egy hatalmas burgert sültkrumplival. A móka a fizetésnél volt ugyanis miután lehúzták a kártyámat, visszahozták az aláírandó fecnit, amin beírhattam a borravalót és a kártyámról leemelendő összeget, és már léphettünk tovább a következő helyre, ami egy remek kis ír kocsma volt, ahova valamelyik péntek-szombaton vissza kel néznünk akkor vannak emberek is meg zenekar. Ezután egy rövid belvárosi séta után visszakanyarodtunk a Seabushoz. Így ért véget életem eddigi leghosszam napja (ennél hosszabbat nem nagyon szeretnék) A felhőkarcolók gyönyörűek éjszaka, ahogy szeled át a tengeröblöt, de rutinosan otthonhagytam a fényképezőgépem, úgyhogy next time gadget.
folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése