A hetem egyébként egész mozgalmasra sikerült, csütörtökön este felavattam az új összecsukható ikeás műanyagszékeket egy pókerparti keretében, majd pénteken a kollegákkal bowlingozni mentünk egy semmi közepén épített szórakozóközpontba. A bowlingozás adománygyűjtéssel volt összekötve, a mi csapatunk kb 700 dollárt gyűjtött. A pókerparti is ennek a gyűjtésnek a része volt. Estére visszajöttünk a városba, és beleszaladtam egy durva koktélba, a neve Dead Serious azaz "halálosan komoly" A tartalmára nem nagyon emlékszem, de nagy pohárban volt és hatalmasat ütött, nagyjából egydeci tmény volt felöntve kb ugyanannyi redbullal.
2008. március 1., szombat
kitörés
Ma rájöttem, hogy az elmúlt pár hónapban mindig találtam okot arra - eltekintve a reggeli pókerezésektől - hogy otthon üldögéljek, tv-zzek vagy csak egyszerűen semmittegyek. Az érvelésben általában az időjárás nagy hangsúllyal szerepelt, persze csak látszólag, mert a lustaságom általában elnyom minden aktivitásomat. Ma ezen változtattam, szép napos idő volt, amiről azért lemaradtam, mert délután öt lett, mire elszántam magam, és sétáltam egy nagyot és üldögéltem egy kicsit a tengerparton egy hotdog társaságában. A naplemente végét is elkaptam, aztán hazafele csak morfondítoztam :)

A hetem egyébként egész mozgalmasra sikerült, csütörtökön este felavattam az új összecsukható ikeás műanyagszékeket egy pókerparti keretében, majd pénteken a kollegákkal bowlingozni mentünk egy semmi közepén épített szórakozóközpontba. A bowlingozás adománygyűjtéssel volt összekötve, a mi csapatunk kb 700 dollárt gyűjtött. A pókerparti is ennek a gyűjtésnek a része volt. Estére visszajöttünk a városba, és beleszaladtam egy durva koktélba, a neve Dead Serious azaz "halálosan komoly" A tartalmára nem nagyon emlékszem, de nagy pohárban volt és hatalmasat ütött, nagyjából egydeci tmény volt felöntve kb ugyanannyi redbullal.
A hetem egyébként egész mozgalmasra sikerült, csütörtökön este felavattam az új összecsukható ikeás műanyagszékeket egy pókerparti keretében, majd pénteken a kollegákkal bowlingozni mentünk egy semmi közepén épített szórakozóközpontba. A bowlingozás adománygyűjtéssel volt összekötve, a mi csapatunk kb 700 dollárt gyűjtött. A pókerparti is ennek a gyűjtésnek a része volt. Estére visszajöttünk a városba, és beleszaladtam egy durva koktélba, a neve Dead Serious azaz "halálosan komoly" A tartalmára nem nagyon emlékszem, de nagy pohárban volt és hatalmasat ütött, nagyjából egydeci tmény volt felöntve kb ugyanannyi redbullal.
2008. február 27., szerda
Big differences - avagy mikor jön a busz?
A TransLink, mint kiderítettem nem teljesen felel meg a pesti BKV Zéertének. A Translink ugyanis hatóság. A közösségi közlekedés megszervezése és felügyelete a feladata Vancouver és kötnyékén, a városokkal együttműködésben. A TransLink tervezi, finanszírozza és valósítja meg és működteti a közlekedési hálózatot. Ezt szerződő feleken keresztül (út- és hídépítés, -karbantartás), valamint vállalatai (Coast Mountain Co, SkyTrain, West Coast Express) segítségével viszi véghez. A hatóságot a tartomány parlamentje hozta létre, és a Metro Vancouver közép- és hosszútávú célkitűzéseit tartja szem előtt.
Röviden összefoglalva tehát a Translink nem BKV, de egy kicsit mégis :)
Az éppen futó projektek közül kettő igazán érdekes, a metróépítés, ami nagyrészt a 2010-es téli olimpia egyik nagy horderejű fejlesztése, illetve a következő két évre szóló buszbeszerzési program, melynek keretében Vancouver lesz az első hibrid buszokat üzemeltető város. A jegyárakat épp most januárban emelték. A jegy másfél órára szól és 2.50 kanadai dollárra rúg, amiért másfél órán keresztül lehet egy zónán belül utazni. (Egyébként ennyibe kerül egy félliteres dobozos Pilsner Urquell is dobozbetét és áfa nélkül) A kétzónás 3.75 a 3 zónás 5 dollárba kerül, de ezeket csak hétköznap este 6:30-ig kell használni, egyébként elég a sima egyzónás jegy bárhova. A rend kedvéért az orrotokra kötöm, hogy a kétzónás havibérlet 99 dollár.
Tavalyról maradt ránk, hogy a TransLink megegyezett a Google-lal és a googlemapon is használható az útvonaltervező, a holnap reggeli itineremmel:
View Larger Map
Nade mikor jön a busz? Január végén végeztek a város összes buszmegállójának felszámozásával, így a választ nagyon egyszerűen megtudhatja az ember... Csak a megálló számát egy SMS-ben a 33333-ra elküldeni, és 5 másodpercen belül megkapod a megállóba érkező következő 6 busz időpontját. Ez főleg azokban a megállókban hasznos, ahol nincs kint a teljes menetrend, ami elég gyakori. Mondjuk itt nincs piroshetesszintű 2-3 perces közzel járó busz, azt hiszem 5 perces a legsűrűbb köz.
Közlekedési rovatunk legközelebb a tartomány méregdrága vasúti szolgáltatásaival jelentkezik...
hazám, azám, lazán!
Hogy abból veszem észre hogy elfogy a negyvenes gurigacsomagom? (az hát a loo) Szóval már majdnem egy éve, de még nem, de mégis már közeleg. Ennek örömére múlt hétvégén előástam a vízumos papírjaimat, és emlékeim nem csaltak, sikerült elpuskáznom a tartományi jelölésemet a könnyített permanent resident jelentkezéshez (persze már júliusban). A következő határidő kb április, addigra illene mindent összeszednem, és elküldenem Bécsbe, ahol a magyarok ilyen ügyeit intézik. Még alszom a dologra jópárat, lassú döntéshez idő kell, mint tudjuk.
2008. február 15., péntek
az okos, a beluga és a babona... - hírmorzsák
Úgytűnik mások komolyabb károkat okoznak a fizika tanulmányaik sekélyessége okán... Mr okos tegnapelőtt hajnali 2 körül benzinnel fellocsolt egy gyorséttermet, abbéli szándékából, hogy lángokba borítja. Fél három magasságában előkapta az öngyújtóját és meg akarta gyújtani a benzint, ámde, vagy nem gondolkodott túl sokat, vagy nem volt zippo-ja, és túl közelről tette. Igen. A benzin (illetve a gőze is) annak rendje és módja szerint egyből berobbant, és az elkövető testének 40%-át szétégette. A tettes jelenleg kórházban fekszik, ide egy átszállással ámde végig taxiban utazva érkezett.
Egy kicsit vidámabb hír, hogy a Qila névre hallgató beluga a Vancouver Akváriumban terhes, a kis belugabébi július-augusztus magasságában várható.
A kínai újév után, újabb évforduló: 2 év múlva kezdődik a téli olimpia Vancouverben. A műlesikló, síugró és sífutópályák már elkészültek, a kanadai mesterek már tesztelik a különböző vaxokat. Épülnek a hokistadionok is, az egyik a UBC területén - itt a női jégkorongmeccsek lesznek. A hokipálya építés legfontosabb lépése a pálya betonozása, amit 24 óra alatt kell elvégezni és tökéletesen síknak kell lennie, erre szerte a tartományban csak Roger-rogers a rekettyés egy Edmontoni csapat képes megbízhatóan. Ezúton is szólnék a többi ország olimpikonjainak, hogy nehéz dolguk lesz, sajátszememmel láttam, hogy az építők a betonba loonie-kat (egydolláros érméket) ejtettek, s ez a babona Calgaryban és Salt Lake Cityben is nagyon jól működött...

Blogged with Flock
hírmorzsák - az okos, a beluga és a babona...

2008. február 13., szerda
négyzetjáték
Mostanában nem történik velem semmi. Persze ez nem igaz. Sőt az ellenkezője sem teljesen.
Átlagos hétkönapokról nem lehet blogolni. Felismerni azokat a dolgokat a hétköznapokban, amik itt megszokottak, ámde mégis különlegesek, egyre nehezebb...
A Super Bowl megtekintése egy helyi kocsmában (a neighbourhood pub persze sokkal jobb név csak nem bírom rendesen lefordítani) délután 3-as kezdéssel ez a kategória. A kocsma a Jack's at Lonsdale, ahol keddenként pókerezni szoktunk - a hely tulaja Art is játszik velünk. Mivel a meccs előtt 3 héttel befizettem a négyzetjátékra, így adva volt, hogy onnan érdemes végignézni a meccset.
A négyzetjáték nagyon egyszerű szerencsejáték, egy 10x10-es négyzet mezőit lehet megvásárolni. A négyzet oszlopai és soraihoz a meccs délelőttjén számjegyeket rendelnek. A sorok az AFC az oszlopok a NFC bajnokának eredményének utolsó számjegyei (egyes helyiérték), nyerni a negyedek végén kialakult eredmény alapján lehet. (A nyereményalap 10%, 30%, 10%, 50%-át) Én Ray-jel megosztva fizettem be, és a 3:9 négyzetet sorsolták nekünk, azt hiszem a 9-nél már csak a 8 rosszabb számjegy, de nem néztem utána a Super Bowl statisztikáknak :)
A Super Bowl Kanadában is - ahogy szerte a világon - nagyon népszerű, így a Jacks érkezésemkor már tele volt le illetve elfoglalt asztalokkal, a Patriots drukkerek voltak többségben, akadt azonban egy pár Giants drukker is. A többség az utolsó percig boldog volt, nemcsak az eredmény alakulása, hanem a sörös merchandise-ok sorsolása, és az óriási lapostévé kisorsolása miatt is. Sajna nem nyertem semmit. A New York Giants viszont igen, Eli Manning az utolsó negyed végén kiszabadult a védők karmai közül, majd dobott egy touchdown passzt. A meccs után persze bevágták az előző napi edzésről, amikor ezt a játékot gyakorolták. A félidei reklámok nem nagyon voltak ütősek, némileg az átlag felettiek voltak, de nem ragadt meg egyik sem.
A következő posztban várhatóan közösségi közlekedési tervek, és aktuális autóbuszbeszerzések lesznek a középpontban.

2008. január 30., szerda
itt a tél
Vancouverben leesett az idei hó. Az iskolák nagy része zárva volt tegnap (Az SFU campus még ma is). Az iroda fele otthonról dolgozott. Érdekes, hogy mennyire nincsenek felkészülve egy normális havazásra. Mentségükre legyen mondva, hogy évente kb egyszer (extrém esetben kétszer) van ekkora hó bent a városban. Közben, csendben összetesszük a kezünket, hogy nem Calgaryban (-28 C) vagy Edmontonban (-27C) vagy éppen Winnipegben (-31 C) kell töltenünk a téli hónapokat! (ezek késő délelőtti hőmérsékletek, szóval délután kettőre akár -25-ig is felkúszhat a higany szála! hoppá!
na megyek szétfagyni
na megyek szétfagyni
Blogged with Flock
2008. január 21., hétfő
egy hegyeset, két laposat...
... és egy csomag kavicsot is.
Kábé ilyen volt a hetem is, volt benne minden ami szokott:
Munkahelyi kihívások, avagy új harverre régi oprendszert telepíteni nem egy leányálom. Pláne, ha az linux, és a telepítés a lehető legautomatizáltabbnak kell lennie - négy gépen kvázi egyszerre. Sikerült leszorítanunk a jelenlétünket egy USB kulcs behelyezésére, és a gép fizikai újraindítására. Igaz ez két extra napunkba telt.
Esős napok, ami mindjárt hétfőn esernyővásárlásra kényszerített, így egy hatdolláros alsókategóriás ernyő boldogtalan tulajdonosa vagyok. A helyiek esernyőt, csak nagyon erős zuhogásnál használnak, a keményebb mag ilyenkor is kapucnihasználatra szorítkozik. A sétám a SeaBus-ig kb 40-50%-ban fedett járdán letudható, sőt ha nem kávéznék Marionál minden reggel, szumma 35 méteren keresztül kellene csak extra fedél a fejem fölé...
Ingyen kocsmai póker, hétfőnkedden, összehoztam egy harmadik helyet, igaz kialvatlanságomból adódóan elég figyelmetlenül és fegyelmezetlenül játszottam.
Mókás otthoni főzés most nem volt, de azért egy szépszelet előre pácolt karajt (nem mirelit!) kisütöttem magamnak, és a borzasztó formát hozó Canucks meccse alatt el is fogyasztottam némi rizzsel, amit továbbra sem tudok megbízhatóan jó minőségűre elkészíteni.
Jó hangulatú házipóker péntek este, győzelemmel megkoronázva, mintegy szponzorálva a ...
Szombat esti láz, Mark-kal vacsorázva előkészítve, rákészülve, majd a kellegákkal kiegészülve rettenetes elferdülésbe torkollva - képek sajnos készültek...
Önfeledt mulatozásunk közben,két sarokkal odébb egy utcán éppen leparkoló autóban lelőttek két embert, mint később kiderült, az egyikük nagyformátumú gengszter, még jó hogy ejfél után jöttünk ki csak az utcára.
Az egész hetet egy vasárnapi semmittevéssel NFL elődöntő nézéssel töltöttem, ahol a Patriots simán, a Giants pedig döcögve jutott a jövő vasárnapi Super Bowl-ba. Az utóbbi meccs hosszabbításában a Giants rugója szó szerint a Tampa Bay szurkolók arcára fagyasztotta a mosolyt, tekintve, hogy erős mínuszok voltak a pályán.
és este lett és reggel, és második hét.

2008. január 14., hétfő
árcédula
A Kyoto-ban született egyezményről tavaly is volt egy egyeztetés, melyben Kanada (is) megpróbálta rávenni a nagyfogyasztókat az aláírásra, persze a mindenféle káros füstölgés csökkentését nehéz lesz keresztülvinni akárhol is.
Eről a klímaváltozás, változtatás, változás-megakadályozás, emberi-behatás mértéke, globális felmelegedés témában elég sokan elég sokmindent mondanak, nagyon nem könnyű eligazodni, véleményemet most megtartom. Azonban erről a cikkről egy kérdés előbukott bennem, a kapitalizmus, és ami előtte van:
Tényleg árcédulát kell rakni az ember saját hülyeségeire, hogy az ember észrevegye?
BC eyes on carbon tax
Sok brit kolumbiai támogatja az üvegházhatás okozó gázok használatának csökkentését, de keserű pirulákat is le kell nyelni a klímaváltozás elleni küzdelemben. A pénzügyminiszter megemlítette, hogy a költségvetés hamarosan közvetlenül adóztatja meg a széndioxid kibocsátását. Az alapötlet az, hogy a szén és származékai elégetésének adóztatása megváltoztatja az emberek hozzáállását. Az benzinre kiszabott literenkénti négycentes különadó 24 centre fog növekedni 2030-ra, a pénzt környezetbarát technológiák fejlesztésébe illetve általános adócsökkentésbe forgatják majd vissza.
Eről a klímaváltozás, változtatás, változás-megakadályozás, emberi-behatás mértéke, globális felmelegedés témában elég sokan elég sokmindent mondanak, nagyon nem könnyű eligazodni, véleményemet most megtartom. Azonban erről a cikkről egy kérdés előbukott bennem, a kapitalizmus, és ami előtte van:
Tényleg árcédulát kell rakni az ember saját hülyeségeire, hogy az ember észrevegye?
Blogged with Flock
2008. január 13., vasárnap
nagyutazás
Két otthonom között ismét letudtam a szumma 12 órás repülést, szerencsésen megérkeztem, már a bevásárláson is túlvagyok, a tévében a Vancouver Canucks és a St Louis Blues birkózik, mire befejezem a posztot, a végeredmény is tán meglesz.
Rossz szokásom szerint hajnali géppel repültem Frankfurtba, ahol a vancouveri járat indulásáig négyórás várakozásnak néztem elébe.
Hogyan lehet négy órát frankfurti reptéren elütni? A recept egyszerű: kicsi és könnyű kézipoggyász kell hozzá, így a reptér bejárása után egy sör és reggeli (Paulaner Hefeweisen - Weisswurst kombó) mellett újságolvasás, majd ülőhely sikertelen keresése után, laptopozás (offline emailrendezgetés passziánsz feketemacska) Ezzel simán el is megy az első két óra :)
Ezután jön a kellemetlen semmittevés, szerencsére a transzatlanti járatok boardingja majdnem egy órával az indulás előtt elkezdődik, így már csak egy óra marad kitöltetlenül. Ezt én a frankfurti reptér új, kettes termináljának megtekintésével töltöttem. Itt már vannak az új kétszintes Airbus A380-as kiszolgálására épített duplakapuk, amelyek - ha jól láttam - feloszthatók két kapura, két kisebb gép indulása esetén. Aztán egy újabb kör, a terminál még nincs teljesen kész, te annál hatalmasabb, és látványosabb.
Egyébként a semmittevés kifejezetten hasznos bemelegítés volt az azt követő tízórás repüléshez. Ezúttal mindenféle izgalom, izgatottság, ismeretlen, újdonság nélkül érkeztem Vancouverbe, ettől az út még unalmasabb lesz, max azon gondolkodhattam, hogy hétfőn reggel mit vegyek majd fel. Az út felét sikerült végigaludnom, a kaja a Lufthansa járatokon továbbra is kifogástalan a kategóriájában (saját mintavétel alapján), az utaskísérők bezzeg német szőrös férfiak, a Warsteinernek szerencsére mindegy hogy ki szolgálja fel :)
Kim várt a reptéren, ahogy átszeltük a várost, rájöttem, hogy itt már nem tudok nézelődni :) 8 fok van, tiszta égbolt, és most vége a hokimeccsnek is: büntetőkkel nyert a Canucks.
holnap munkanap, napifrissel, és hivatkozásokkal a múlt három hétre...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)