Annyi mindenről akartam írni a hétvégén - visszamenőlegesen is - aztán persze nem lett belőle semmi, úgy terveztem, hogy a kétszázadik(!) poszt a blog harmadik(!) születésnapján kerül majd be a rendszerbe, de ezt most erősen kétlem, hiszen már csak 4 nap van és még kell két valamirevaló sztori.
Egy hét akklimatizálódás után - ami főleg a munkahelyen jelentett komolyabb problémákat - sikerült visszarázódnom a normális kerékvágásba - igaz mosni csak két hét után sikerült, de kihúztam testi sérülés nélkül... Továbbra sem tűnik jó ötletnek 4 hétig élelmiszert, maradékot és egyéb földi jót érlelni a hűtőben, szerencsére nem ugrottak rám zöld szörnyek. Még az első hét csütörtökjére pókerestével sikerült rávennem magam egy nagytakarításra is, ami jót tett az álomháztartásnak és a kedélyemnek is. Főzni? Azt azért még azért nem! konyhaajtó becsuk, továbblapoz.
Nalássuk, volt itt egy szabadhétfő, kanadai hálaadásnak köszönhetően, ezt egy vasárnap estébenyúló délutáni lakmározással ünnepeltem Kim-nél. Már amennyire én hálát szoktam adni úgy általában. A menü az ünnephez elengedhetetlen töltöttpulyka-krumplipüré-kelbimbó... Íme:
Az ősz errefelé, ha nem esik, akkor hideg, ámde napos, éspedig kék:
A kép baloldalán a korábbi posztokból már ismert kaszinó épülete (nem a magas, hanem a parton a hajók mellett) illetve jobbfelé a helyi CsoPa gömbje tükröződik a fodrozódó vízen. Vicces módon sikerült úgy lekapnom a Flase Creek-et, hogy a két oldalt nagyüzemben zajló olimpiai falu építkezése csak két belógó toronydaruval képviselteti magát a képen.
Kedden Mark-kal nyugdíjba vonult ex-kollegámmal hörpintettünk némi sört a Steamworks nevű műintézményben - a helyről bővebben korábban már ítam, sej - igaz ez alkalommal az IPA kifejezetten ihatatlan minőségű volt. Elmesélte bő hathónapos indiai utazásának terveit, Észak-, Közép- és Dél-Amerikát már bejárta, nem egy otthonülős típus :) a billiárdparti végeredményére sajnos már nem emlékszem...
Elég lesz mára ennyi? Azt hiszem a hokiszezon megér egy külön poszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése