2008. május 31., szombat

sűrű - prológ

Újabb szösszenettel jelentkezem a távoli Vancouver városából. Minden kétséget kizáróan megérkezett a nyár a nyugati partra, plédául már a második napszemüvegemet fogyasztom (igen elhagytam)
Pont egy hete, rendkívül jó napot kerekítettünk Kimmel egy szombati reggelizésből. A pénteki pókerből korán hazaértem, a céges változások miatt nem igazán sikerült a játékra koncentrálnom, így szombaton meglepően korán kezdtem a napot. Ez ha sikerül, általában egy brunch jellegű reggeli Kimmel, ha mindketten ráérünk (én általában igen) és nem vagyunk túl lusták. Trükkösen először Kim tárolóját látogattuk meg. Errefelé többféle módon oldják meg az emberek a mindenféle szezonális cuccok tárolását (pl. golfkészlet, sílécek) A kertes házaknál ez ugye nem gond ott a garázs vagy a sufni vagy az alagsor, ahol minden elfér. A lakások főleg a belvárosben - legfőképpen a magasházakban kicsik, és arányaiban szinte nem is rendelkeznek megfelelő méretű tárolóhelyiségekkel, főleg az alapterület kihasználása miatt. Ezt kihasználva, rengeteg public storage néven futó szolgáltatás van, ez nagyjából egy szabadon, közvetlenül hozzáférhető tárolókal teli épület. Mivel majd' mindenki autóval jár ez nagyjából a tárolóhelyiségek kiszervezése a lakóépületekből. Ennél olcsóbb megoldás a mobil storage, ami tulajdonképpen sztenderd méretű fadobozok ajtóval. Egy kisebb tárolónak felel meg, sokkal olcsóbb, viszont egy nappal előbb be kell jelentkezni a hozzáféréshez, mivel ezek a fakonténerek fel vannak stócolva (azt hiszem még soha nem írtam le ezt a szót) és egy külön raktárba hozzák ki, az előre bejelentett időpontra. Szóval egy ilyen céghez mentünk ki Deltába, és pakoltuk ki a golfkészletet és néhány személyes apróságot, könyveket és egy tv-t ami kulcsszerepet játszot a nap kimenetelét tekintve.
Az ég kék.
Innen hazafelé tartva a New Westminster Quay-t vettük célba, ami hasonló piac/mall kombó a Fraser folyó partján, mint a Burrard tengeröböl partján az iroda melletti piac, ahol általában ebédelek. Itt beültünk New West legjobbnak szavazott teraszára egy sör-reuben szendvics reggelire. A legjobbnak szavazott terasz kitétel elég vicces ugyanis ez az egyetlen terasz ahol alkoholt mérnek és a folyóparton van New Westben :)
Mindezekután mindenféle tervet szövögettünk, és próbáltuk leszervezni, hogy Kim barátja házánál le tudjuk rakni a tévét. Legvégső esetben a ház teraszán az asztal alatt hagytuk volna, ámde végül kiderült, hogy mindenki otthon van (Piotr - Kim barátja és Andrew - Piotr testvére) Ennek örömére nyitottunk egy sört, majd mégegyet.
Mindenkinek mindenféle terve volt a délutánra, ezeket gyorsan lemondták én közben elugrottam sörért, majd visszatérve tovább napoztam, és elvitatkoztunk a pénzről, adózásról, és persze az élet értelméről, a világot ugyan nem váltottuk meg, de éhesek lettünk, így összköznépileg elmentünk friss steakhúst venni, amit barbeque-n megsütöttünk, és egy laza gombás raguval megtoldva, sörrel öblítettük. Mire észhez kaptunk, már este 11 lett, és a kanapén kötöttem ki, sej!

1 megjegyzés:

Arianyu írta...

Kedves Ismeretlen

El szoktam olvasni az irásaid.
48 éves anyuka vagyok,fiam ma indul haza városodból.
A Sapphire Princess nevű luxusóceánjárón dolgozik.Januárban repült Aucklandba,s a hajó feljött Ausztrálián,Tahitin keresztül Los Angelesbe,majd a Te városodba, s onnan Alaszkába tettek utakat.
Szerencsére az ő jegyét a Társaság fizeti.
Ma indul tehát Vancouver-Chikago, Chikago-München,München-Bp haza.16-án érkezik meg 1/4 1-kor Bp-re.
Kivánok Neked ismeretlenül sok sikert a munkádhoz,boldog magánéletet és mindehhez jó egészséget.
Köszönöm,hogy általad képet kaptam a városról.
Üdvözlettel Kószné Török Erika

U.i. Vigyázz a napszemüvegedre.