2009. augusztus 9., vasárnap

Vancouver 2010 - Canada Line

Elő a kékből. Az olimpiához kapcsolódó két nagyobb beruházás egyike a Canada Line metróvonal, a másik a Vancouver-t Whistlerrel összekötő - Sea to Sky Highway - főútvonal kiszélesítése.
A 19 kilométeres vonal 2 milliárd dollárból épült, és bő három hónappal a tervezett időpont előtt augusztus 18-án kezdi meg menetrendszerinti működését. A belváros alatt fúrt, azt elhagyva ásott alagútban, majd a Fraser folyón már hídon és onnan pedig magasvasútként éri el Richmondot és egy másik ága a repteret. A rendszer a másik két SkyTrain vonaltól teljesen független, azokkal inkompatibilis. Viszont hasonlóan automata vezérlésű könnyűmetró.

Az építkezés legvitatottab pontja a Cambie alatt ásott alagút volt, hiszen több üzlet bezárásra kényszerült az utca hiánya miatt, ez persze érintette a belvárosban épülő megállók melletti üzleteket is, ahol most már javában zajlik a felszín rekonstrukciója.
A hozzám legközelebbi megálló a Vancouver City Centre lesz, ami majdnem megegyezik a régi vonalak Granville megállójával de legnagyobb meglepetésemre nem nagyon lesz köztük a Deák téren megszokott közvetlen földalatti kapcsolat, ettől persze át lehet szállni a felszín kihagyásával, de csak a Pacific Centre Mall-on keresztül, némi kerülővel.
A rendszerbe állítás előtt, 17-én lesz ingyencirkusz, amit mindenképpen kihagyok, így a tömeget elkerülve várhatóan 18-án próbálom ki a szerkezet és készítek képeket.

Élesben először 23-án használom majd a vonalat, mikor némi kalandozásra Európába repülök.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kár, hogy nem kötötték össze a két vonalat...
Jó utat! :)

Marcsu

Czimi írta...

Nem nagyon van értelme összekötni a vonalakat, mert kevés az olyan commute, ami nem a belvárosban végződik.

Névtelen írta...

Majd letesztelem. :)

Marcsu

Niki írta...

Kedves Czimi!

Szeptemberben Vancouverbe utazunk, ezért mostanában minden szabadidőmet neten való keresgéléssel töltöm - így bukkantam rá a te blogodra is, melyet köszönök, sokszor megnevettettél :)

A segítségedet szeretném kérni: meg tudod nekem írni, hogy hogyan jutok a reptéről a vancouveri kikötőbe? Elég sok oldalt végigböngésztem már, de egyik sem bizonyult 100%-ig megbízhatónak.

Válaszodat előre is köszönöm!

További szép napot - ott még hátra van egy kicsi a napból, ha jól számolok :)

Niki

Czimi írta...

Szia Niki,

a híradások azért voltak megbízhatatlanok, mert a módosított tervezetnél is hamarabb adták át a reptérről a belvárosba vezető metróvonalat, mint a mellékelt ábra mutatja: http://xczimi-yvr.blogspot.com/2009/08/canada-line-kepek.html

A vancouveri kikötő alatt nem tudom mit értesz pontosan :) A tengerjáró-hajók a Canada Place-től, szoktak indulni, ami a metró belvárosi cégénél van.

üdv,
Czimi