2007. április 29., vasárnap

mindenféle

Szóval aki nem fejtette meg az akváriumos látogatásam apropója a föld napja volt. Megnéztem a beluga és a delfin show-t is. Megnéztem azokat a hódokat akiknek a kézfogós videója kerengett emailben.
Útközben történt egy "lakásavató buli" is. Szomszédnéni lejött éjfél körül csillapítani, a lakás egyben maradt. Jó móka volt. Mivel csak két székem volt, plusz az ablakban kialakított pad, mindenki hozott magával széket. A győztes:

Persze csak egy sör fér el rajta.

2007. április 26., csütörtök

update

Ma reggel munkába jövet eszembejutott valami, amit itt akartam közszemlére tenni, de persze elfelejtettem. Ennek pótlására a hétfő esti ünneplést idézném:


Azóta persze megjött a hidegzuhany a kacsáktól

Kedden délelőtt megjött a kanapém is, kicsit nehezen, de felküzdöttük a másodikra...

Nemsokára lesz íróasztalom is

2007. április 17., kedd

inglis

A minap azon kaptam magam, hogy angolra fordítom a Neuroticot miközben hallgatom. Aztán békává változtam, de már elmúlt.

Kanapé


Ő az. Már az első IKEA körben kinéztem, aztán próbáltam hasonlót - vagy jobbat - találni, sikertelenül. A második IKEA körben rákérdeztem, nem volt raktáron rendelni kellett volna, a döntést elhalasztottam. A döntés után, harmadik találkozásunkkor kifejezetten meg szerettem volna rendelni, de még csak azt sem lehetett, így az előző postban említett javak felhalmozásába fojtottam bánatom. Nade, az ikeás hölgy megtette azt a szívességet, hogy felvette az előrendelést, ami tegnap rendeléssé minősült miután ismét ellátogattam a svéd csoda helyi intézményébe. Már csak egy íróasztal és a hozzátartozó szék hiányzik, plusz két hét mire megjön a kanapé.
Hurrrá!

Bútorok, egyéb


Sajna nincs képem a legfrissebb állapotról, ezért csak szövegesen emlékeznék meg az elmúlt hét akvizícióiról: dohányzóasztal - amit itt coffee-tablenek hívnak, éjjeliszekrény, székek!!!! hordozható szennyestartó - tán ez volt a legfontosabb, nem mintha nagyon szégyellnivaló volna nylon-szatyorban cipelni a szennyest az alagsorba meg vissza. A múltheti bolognai főzés okán már vannak fűszereim is - de még nem teljes a kollekció. A főzés elég viccesre sikerült, ugyanis a legkisebb adag darálthús kb 60 deka volt és én megfőztem az egészet, ergo három napig csak bolognait ettem... Alternatív megoldások bolognai szósz újrafeldolgozásához jöhetnek! (sajna nincsenek kreatív vendéglős ismerőseim (egyet kivéve, de ő meg nem főz))

2007. április 16., hétfő

Hoki


Volt róla szó korábban, amikor először néztem élőben. Majdnem írtam róa az alapszakasz végén. Most már muszáj lesz, amúgy is el vagyok maradva.
Ha jól számoltam eddig, a hoki Vancouverben a legnépszerűbb sportág, ez a helyi csapatot, a Vancouver Canucksot jelenti. Van emellett persze kismillió másik csapat is, de a pénzt tulajdonképpen a Canucks generálja. A canuck egy szleng szó és kanadait jelent - egyes források szerint a Can/UK kanadai-brit harcászati kifejezésből ered.
A csapat tavaly az utolsó meccsen, egy hosszabításos meccsen bukta el a rájátszást érő 8-ik pozíciót. Idén sokkal simább bukónak indult az ősszel - még én is abbahagytam a hokimeccsek nézését.
Nade karácsony óta szárnyal a csapat, és megnyerte a saját divízióját, s ezzel harmadik helyen jutott a rájátszásba. A csapatban játszik egy svéd ikerpár, ők a csapat jellegzetes figurái, illetve a kapus - Roberto Luongo - még említésre méltó, aki kivédi mindenkinek a szemét, jópár rekordot döntött meg idén. A legfontosabb - amivel egyben átkötök a rájátszásra - az egy meccsen kapott legtöbb lövés, számszerint 76. Ebből 72-t fogott meg, ez pont elég volt ahhoz hogy a negyedik hosszabbítás végén ütött góllal a Canucks megnyerje az első meccset a Dallas ellen. A négy hosszabbítás barátok közt is 7 lejátszott harmadot jelent, vagyis a meccs hajnali fél egykor fejeződött be (este 7-kor kezdték).
A város tehát hokilázban ég, a csapat nem esélytelen a végső győzelemre, az autókon Canucks zászlók, a buszokon GO CANUCKS GO felirat váltakozik a menetiránnyal.
GO CANUCKS GO!

2007. április 3., kedd

mindez nem jöhetett volna létre

ha nincs a GMI, aki fizet - a katonatiszt jelzőt ez esetben mellőzném, éspedig: A Seattle HR csapat töketlenkededéseiről már tettem említést imott-amott, nade. Eddig három kifizetést eszközöltek, és mindegyikkel volt probléma.
Az első, ami a költözési hozzájárulás (ebből vonták le a repjegy árát). Mivel ez ismert volt egy hónappal az érkezésem előtt, a csekknek az asztalomon kellett volna lennie március 5-én reggel. Nem volt. Sőt csak csütörtökön érkezett meg, és mivel a titkárnő nevére volt kiállítva, el kellett kísérnem az ő bankjába, hogy beváltsa.
A következő fiaskó az első fizetésemmel volt :) Itt kéthetente péntekenként osztanak pénzt. Ami azt jelenti, hogy szerdán megkapod a borítékot az elszámolásról, és amennyiben nem utalással kapod a pénzt (mint például én, mert akkor még nem volt bankszámlám), a boríték tartalmaz egy csekket, amit pénteken be lehet váltani. Én nem kaptam borítékot. Telefon, email, valamit elszúrtak odafönt. A csekk megérkezett hétfőn.
A várt összeg feléről szólt.
Valószínűleg azért, mert még nem dolgoztam eleget a GMI-nak :) Arra jutottunk, hogy várhatóan a következő fizetésnél megkapom az összeget.
Nem kaptam.
Múlt pénteken a normál kétheti fizetésem landolt a számlámon. Reklamációm ismét megértő fülekre talált a helyi HR-s személyében, és visszavertünk egy igénytelen kísérletet a jómunkásemberek lehúzására.
Remélem jövő pénteken valóban ott lesz a pénz, ami visszaigényelt buszjegyek és a vízumigénylésem árával megspékelve, amit egy excel táblában kellett "bevallanom".

2007. április 2., hétfő

ügyintézés

Nem panaszkodhatom, még mindig zsigerből utálom a telefonos - meg az összes többi - ügyfélszolgálatot, így szokásomhoz híven halasztgattam az ilyen ügyeimet. Aztán olyan kellemeset csalódtam, hogy soha többet nem is fogok telefonos ügyfélszolga lenni - legalábbis az alábbi két céggel vszleg nem. Tehát: elsőként a bc hydro-t hívtam, ami amellett hogy elektromos művek, gázt is szolgáltat, szoval vlaamiféle energetikai cég. A regisztráció körülbelül 5 percig tartott amíg bediktáltam a címemet, meg az adataimat, illetve rákérdeztek a ház gondokának telefonszámára. Aztán megmondtam hogy mikortól akarom fizetni a cehhet, és hogy emailben vagy papíron kérem a számlát. Ennyi.
Ezen felbuzdulva egyből a helyi UPC-t hívtam (a cég neve Shaw és alapvetően a kábeltévés hálózaton szolgáltat mindenféle földi jót, kábeltv-t, digitális tv-t, HDTV (nagyfelbontású adások), digitális telefont, internetet és meg gyorsabb internetet) Itt még jobban is jártam, mintha simán visszahívnak a netes érdeklődésemre, ugyanis a basic kábeltv (ami itt 28 csatorna) plusz High-speed Internet csomagot 5 dollárrral a listaár alatt ingyen bekötéssel és ingyen modemmel kapom. Igaz a beszerelésre szerdáig várni kell. szumma 60 dollár körül lesz havonta, azt hiszem arányaiban olcsóbb mint otthon, bár a naputcai WebLan árait nehéz alulmúlni :)
Ennek fejébe kedves kolleganőm Morgan felajánlotta a kinőtt TV készülékét a hozzá tartozó állvánnyal, ami már a lakásban is van kihasználatlanul javítja a látképet.

telefon


Nu elkapott a kapitlaizmus és a marketing a maga teljes valójában, és szombaton vásároltam egy telefont, plusz egy itteni előfizetést. Természetesen az egyik legjobb telefont vettem meg, az általam "megszokott" nyomott áron. Tehát némi elkötelezés mellett 50 dollár plusz áfáért (mostani árfolyamon 10 ezer forint alatt) kaptam egy Sony Ericsson W810i walkman-fényképezőgép-telefont. A walkman felével ugyan redundanciát képeztem az iPod nanoval, de mivel alsókategóriás fényképezőgépet amúgy is terveztem venni, illetve mobilra is szükségem van igazán jó üzletet kötöttem.
Az előfizetésről kicsit bővebben: havi 30 dollárért (plusz áfa) ingyen beszélek hálózaton belül, (az első hónapban a helyi hívások is ingyenesek) ingyen fogadok hívást bárhonnan (ez itt nem annyira természetes, mint Európában), hálózaton kívül munkaidőben 100 azon kívül 1000 percet beszélhetek percalapú számlázással, valmint plusz havi 10 dollárért havi 125 SMS-t küldhetek, hangpostát és hívőszámkijelzést kapok.

gyors teher


Az ágy szállítása enyhe fizikai és magasfokú szellemi megterhelést jelentett Alexnak és nekem. Tekintve, hogy az ágy legnagyobb darabja 205x78 centis, besakkoztuk. Sokminden mást is vettünk, de ezekről majd később.
Útban a város felé az "autópályán" megállított minket a rendőr - gyorshajtásért. VIcces módon az itteni autópályán a sűrűbben lakott környékeken 90 km/h és 80 km/h között ugrál a legnagyobb megengedett. Minket 123-mal "fényképeztek" le, amiért defaultból 195 dollárt szabtak ki, amit meg lehet fellebbezni, illetve 30 napon belüli befizetés esetén elengednek belőle 25 dollárt. Szegény Alex fogfájása mellé mi sem jöhetett volna rosszabbkor, a legnagyobbb baj nem is ez a 200 dolláros büntetés, hanem a kötelező biztosításra tett hatása, ami alapesetben is elég magas!
Annyit azért még megemlítenék, hogy mivel az autó jobboldala televolt az ággyal, a rendőr nem erőltette, hogy a kocsi papírjait kibarkácsoljuk a kesztyűtartóból, hanem hátrament és lekérte a kocsi adatait.

75%

Nos az elmaradásomat egy nagyon aktuális posttal hidalom át, és egyben előrevetítem mi mindenről nem írtam.
Tegnap a lakás elérte a 75%-os szintet vagyis, a hálószoba, a konyha, és a fürdő használható és majdnem teljesen felszerelt. Mivel a kedves szőke bútoráruház két hét alatt tudja beszerezni a kedvenc kanapémat, így a nappali továrra is nagyjából üres marad.
A tegnap esti nagy esemény az ágy összeszerelése volt, amit egyedül másfél óra alatt abszolváltam - a szomszédban lakó kolleganőm kölcsöncsavarhúzója segítségével. Eddig - súlyra - legnehezebb 3D puzzle-m masszívra sikerült, és kiválóan vizsgázott az első éjszaka (mielőtt mindenki másra gondolna - alvásteszt volt).